Pár hete a közelgő VAKÁCIÓra való tekintettel hazafelé tartva beiktattunk egy kis potya Balatonozást, gondolván az éhségünket is csillapíthatjuk valamelyik büfénél. Mivel belekalkuláltuk az időnkbe, hogy türelempróbáló panic room-á alakították át a Triatlon szervezői a sétányt, egyfajta adottságként kezeltük a kordonokból épült rögtönzött labirintusokat. A rekkenő hőségben futókat csodálva, azonban magunknak szurkolva, kutattuk kitartótan a kijutási pontokat.
Bízva abban, hogy nagyobb halláskárosodás nélkül egyszer végre elhagyjuk az embertömeget.
Végül feladtuk, és olyan történt, ami 15 év alatt szinte alig, Péter leszólított egy idegent, hogy merre van a kijárat a part felé. A hangfal-erdőben a kommunikáció egyfajta pantomimes előadássá nemesült, de végül megnyertük a megérdemelt szabadságunkat. A gyerekeknek közben felhívtam a figyelmét, hogy a versenyzőknek ingyen Cola jár!
Bízva abban, hogy nagyobb halláskárosodás nélkül egyszer végre elhagyjuk az embertömeget.
Végül feladtuk, és olyan történt, ami 15 év alatt szinte alig, Péter leszólított egy idegent, hogy merre van a kijárat a part felé. A hangfal-erdőben a kommunikáció egyfajta pantomimes előadássá nemesült, de végül megnyertük a megérdemelt szabadságunkat. A gyerekeknek közben felhívtam a figyelmét, hogy a versenyzőknek ingyen Cola jár!
Megérte kitartani, rengeteg boldogság várt ránk ezután, egy óriási hattyú félszeg óvatoskodásunk ellenére igyekezett kapcsolatot létesíteni velünk. Ő a nasit látta nálunk, mi pedig a bulvársajtóból elkapott rémtörténetekkel alátámasztva a hiányos etológiai és ornitológiai ismereteinkkel mérlegeltük mennyire vagyunk felelőtlenek.
Végül is arra jutottunk, hogy a hattyú nehezen rágja el a kürtős kalácsot. Legalább is ez a példány.
.
.
Mikor borult be az ég, nem tudom, békés falatozásunk közben egyszer csak észrevettük, hogy csepereg az eső, közelebb húzódtunk egymáshoz a billegő ponyva alá. Magam részéről örültem, hogy végre kikapcsolták az erősítőket, a part békésen lenyugodott, az üvöltő rágógumi zenét az eső lágy, pihentető kopogása váltotta fel. Nyugodt derűvel szakértettük a felhőket lentről, negyed órát adtunk neki, vidáman konstatáltuk, milyen izgalmas lett a délután, mindjárt eláll, és majd megkeressük az autót.
A felhő egyszer csak leszállt közénk egyre inkább összebújtunk ahogy a hideg szél elől ami kitartóan hordta ránk a vizet, fejünk felett a ponyváról szintén eső csepegett. Irigyen figyeltük a vadkacsákat ahogyan élvezettel birtokba veszik a megüresedett tavat.
Abban is megállapodtunk, ha a vízbe csapna a mennykő, majd gyorsan kifogjuk a szépen megsült kacsát vagy halat, mi ez okból maradtunk kissé távolabb.Egy valamit megállapítottunk családilag, akár "tanulságként is".
Ott dideregtünk egymás karjaiban, de a mosolyom minden körülmény ellenére állandó, így legalább a gyerekek is tudják, hogy milyen jól szórakozunk. Gyönyörű villámokat láttunk, a fényképező gépem meg sehol! Jobb híján maradt a telefon.
Amikor kissé alábbhagyott kértem Pétert és a gyerekeket várjunk még egy picit, hiszen mindjárt eláll, akkor induljunk majd, mert így tönkre megy a kalapom. Azonban a hattyúk után a kacsák is kijöttek a partra, mintha sejtenének valamit, az égi basszus egyre gyakrabban szólalt meg és az eső is fürgébb ritmusra kopogtatta felettünk a tenyérnyinek tűnő ingatag ponyvatetőt,
- Ne aggódj kicsim, majd biztosan visszahozza...
Időközben a ropogósra sült lángos is szép lassan megadta magát, nyúlós nyálkamasszává alakulva szívta magában az asztalon keletkezett tócsa vizét, legalább magyarázkodás nélkül kidobhattam, hogy miért nem kell megennem mindenki maradékát. A WC-be menekülve jó szolgálatot tett a falra erősített elektromos kézszárító, azonban egyszerre csak kevesen fértünk alá.
Beláttuk az óránkat percenként nézegetni :
- Mikor áll végre el...? felesleges.Az esélyeinket kezdtük latolgatni, mert a vihar tánca egyre csak vadult, szerettünk volna 5 perc pihenőt, a remény és a mosoly egyre jobban elfáradt.
Arra jutottunk, ha kevésbé villámlik megkeressük az autót.
Kb. 1 km, tehát max. 10 perc séta, ha sietünk 5 perc, elázni már nem fogunk, mert úgy is vizesek vagyunk, legalább nem fázunk annyira ha futunk.
Csak az első lépés volt nehéz. Számoltunk: …egy … két.. három! futás, egyik eresztől a másikig sakkoztunk melyik bódé teteje véd, merre kerüljük a bokrokat, egyéb akadályokat. Eleinte még néztük, hova lépjünk, aztán már megadtuk magunkat a sorsnak, nevetve üdvözöltük a pár kései versenyzőt akik a szurkolóktól elfeledve, a körülmények ellenére futottak a cél felé a széttologatott kordonok között.
Csak az első lépés volt nehéz. Számoltunk: …egy … két.. három! futás, egyik eresztől a másikig sakkoztunk melyik bódé teteje véd, merre kerüljük a bokrokat, egyéb akadályokat. Eleinte még néztük, hova lépjünk, aztán már megadtuk magunkat a sorsnak, nevetve üdvözöltük a pár kései versenyzőt akik a szurkolóktól elfeledve, a körülmények ellenére futottak a cél felé a széttologatott kordonok között.
- Szegények... szánták meg őket a gyerekek
- Valójában most jó futni - nyugtattam őket - nem tűzi a fejüket a nap.
Innentől már nem számított mi van kint a lényeg, hogy bent párás ködben felvettük a megérdemelt száraz kabátokat.
- Honnan jön ennyi víz? - kérdezték a gyerekek
- ... mindenhonnan, talán az árkokat nem ártott volna rendesebben karban tartani.
Vélekedtünk Peterrel.
Valóban jó lett volna, mert utólag hivatalosan is megírták:
"Egy óra alatt egy hónapnyi eső zúdult Zalára..."
Ennyi víz után már csak egy forróvízzel teli kádra vágytunk, a sárfolyam közepén azon tanakodtunk kié lesz először a fürdőszoba?
